Otthon, édes otthon

A közösség legkisebb és egyben legfontosabb egysége a család. Az különösen fontos szerepet játszik a nyelv, a kultúra és a normák átadásában. Az „Otthon, édes otthon“ című állomás tábláján egy házat látunk, amely védelmet és melegséget jelképez. Míg korábban több generáció élt egy fedél alatt, és a bölcsőtől a koporsóig sok mindent otthon, együtt oldottak meg, addig a mai modern világban egyre több egykori funkciót állami intézmények vesznek át.

A tábla körüli installáció is ezt hivatott megjeleníteni. A tradicionális magyarországi német családmodell rendszerint többgenerációs volt, jellemzően három nemzedéket fogott össze: nagyszülők, szülők és gyermekek éltek egy fedél alatt – vagy legalábbis közös udvarban –, így a természetes hagyományátadás biztosított volt. Ahogy azt az ehhez hasonló házátadási szerződések is bizonyítják, rendszerint a legidősebb gyermek vette át a gazdaságot, a többi pedig kárpótlásban részesült. Idővel ez a családmodell egyre ritkábbá vált, manapság leggyakrabban csak a szülők és gyermekeik élnek egy háztartásban. Ez a folyamat a hagyományátadás fellazulását is magával hozta.

A ház középpontja a konyha, ahol összegyűlnek a családtagok, a konyha középpontjában pedig a tűzhely áll, amely meleget áraszt és a család étkezését is biztosítja. A kísérőfüzetben erre vonatkozó fejezet a tűzhelyet szimbólumként használva meséli el a magyarországi németek történelmének jelentős eseményeit.

A TANÖSVÉNYEK LÁTOGATÁSI RENDJE:

egyénileg: bármikor
(letölthető vezetőfüzet a honlapon);
vezetéssel: csak előzetes bejelentkezés alapján.

Támogatta a Németországi Szövetségi Köztársaság a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül.

ELŐZETES BEJELENTKEZÉS CSOPORTOKNAK:

Somberek: + 36 20 201 0426
Pilisszentiván: +36 70 372 4022
Feked: +36 69 345 106
+36 30 204 3240
Tarján: +36 30 947 8363
Mecseknádasd: +36 30 425 8583
Bátaszék: +36 20 531 4277
Bánd: +36 70 332 8421
Csolnok: +36 30 321 6062
Baja: +36 30 257 8033