Magyarországi német vagy. Vállald!

Egy tologatójáték hívogat a hetedik állomás felfedezésére: ha elég ügyesek vagyunk, itt a magyarországi németek címerét tudjuk kirakni, amely a Magyarországon élő német közösség összetartozásának jelképe.

„Magyarországi német vagy. Vállald!“ E jól ismert mottónk a címe ennek az állomásnak, ahol a modern közösségi formákat, a számos német önkormányzat, intézmény és civil szervezet tevékenységét ismerhetik meg az érdeklődők. Az említett szervezetek mind a politikai rendszerváltás utáni kisebbségi törvényben biztosított módon kezdték meg tevékenységüket, működésüket ma a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának stratégiája fogja össze.

A táblán egy Scrabble társasjáték betűkockáiból kirakva kapcsolódnak egymásba a politika, a nevelés és oktatás, a kultúra, az ifjúsági munka és a média kulcsterületei; e hálózatot számos fotó segítségével jelenítettük meg.

A háló mint szimbólum a kísérőfüzetben is megjelenik, mégpedig az MNOÖ stratégiájának bemutatásánál. Az említett öt területet különböző szempontok szerint, az anyanyelv-megtartás, az identitás-átörökítés, valamint az összetartozás aspektusai szerint vizsgáltuk.

Helyszűke miatt természetesen nem volt lehetséges, hogy e helyütt minden olyan szervezetnek és aktivistának köszönetet mondjunk, akik a munkájukkal kiemelten sokat tesznek a közös ügyünkért; de a kísérőfüzetben feltüntetett logók, melyek az országos szervezeteinket jelölik, mindenkit hívatottak magukba foglalni, akik nélkül ez a stratégia nem is lenne megvalósítható.